Gondolatok a kendo fejlesztésére….
A világban, ha megkérdezzük a kendósokat,
számos ok van, hogy ki miért is kezdett el kendóval foglalkozni. Amikor valaki
eldönti, hogy kendózni szeretne, elmegy a helyi kendo dojoba és ott megkezdheti
a gyakorlást. Ideális esetben, napról napra, hónapról hónapra, évről évre
fejlődik, fejleszti magát, mestere, társai segítségével. Sajnos azonban nem
mindenhol adottak a tökéletes feltételek ahhoz, hogy bárhol is legyünk a
világban, jó mesterrel gyakorolhassunk. Itt nem az emberi oldalt értem, hanem a
kendó minőségét, a kendo tudását.
A legideálisabb feltételek Japánban
adottak. Vegyünk egy japán kisgyereket és kísérjük végig kendós pályafutását.
Japánban az általános iskolától kezdve, ahogy halad előre tanulmányaival, végig
tud kendózni az iskolákban, az egyetemet is beleértve. Sok iskolába,
munkahelyre a tanulmányi eredmények mellett a kendóval is be lehet kerülni, így
számos iskola, válogatott kendo csapattal rendelkezik. Az iskolai klubok
mellett vannak még a városi kendo klubok, különböző cégek kendo klubjai is.
Számos állami szervezet is rendelkezik saját kendo klubbal, így a rendőrség, a
posta, a katonaságnak is híres, erős kendósaik vannak. Akik nem hivatásszerűen
kendóznak, azok járnak a városi klubokban, ahol sok helyen szintén 7-8. danos
mesterektől tanulhatnak.
A világ más táján, Európában, Amerikában
más a helyzet. Sok országban csak pár helyen tudunk kendózni. Magyarországon is
kevés olyan megye van, ahol két-három helyen lehet dojot találni. Itt, ha
kezdőként szeretnénk kendóval foglalkozni, és sikerül a közelünkben edzőtermet
találni, akkor még hátravan az a kérdés, hogy a hét melyik napján tudunk
kendózni, mikor van erre lehetőség, amit persze szintén nehéz egyeztetni a
munkával, családdal, tanulással.
Ilyenkor jön a kérdés, hogy akkor mit
tegyünk, hogyan lehet belőlünk is jó kendós, hogyan tudjuk fejleszteni
magunkat… stb.
Első kérdés a mester kérdése. Ami nagy
különbség az a mester kiválasztásának módszere. Míg Japánban körbenézve a dojok
között kiválaszthatjuk, hogy melyik az a mester, akitől tanulni szeretnénk,
addig a többi országban, el kell fogadnunk azt, aki a helyi dojot vezeti. Bízni
kell benne, hogy az itteni mester a helyes utat tanítja nekünk. A világon, sok
helyen a kendo történelme pár 10 vagy 20 évet ölel fel, így a mesterek is
kisebb tapasztalattal rendelkeznek. Ezért fontos, hogy a saját klubunk mestere
kivételével, más mesterekkel is találkozzunk, gyakoroljunk. Nem jelenti azt,
hogy kapkodjunk mindenfele, de ismerkedjünk velük, nézzük meg, hogyan
kendóznak, mit tanítanak, és ami számunkra fontos azt tanuljuk meg tőlük is.
Természetesen, ha olyan helyen kendózunk, ahol frissen alakult a kendo klub és
nem volt, nincsen magas fokozatú kendós, akkor ott még fontosabb, hogy
elutazzunk olyan edzőtermekbe, ahol adottak a feltételek vagy meghívjunk más
klubból mestereket, oktatókat.
Japánban jók a feltételek az edzőtermekben, mert a dojoknak nagy
taglétszáma van, vagy ha szeretnénk, akkor eljutva egy másik edzőterembe,
számos különböző stílusú kendóssal találkozhatunk, gyakorolhatunk, vívhatunk
együtt. Itthon, más a helyzet, mert a kluboknak viszonylag csekély taglétszáma
van. Sokszor adódik az a helyzet, hogy szinte már előre tudjuk, hogy fog a
csapattársunk reagálni, hiszen kiismertük egymást. Ahhoz, hogy ne megszokásból
vívjunk, szükség van arra, hogy másokkal is gyakoroljunk. Ezért is fontos az,
hogy néha elutazzunk másik dojoba, hogy tanulhassunk magasabb fokozatú
mestertől. Ilyen kiváló lehetőségek az edzőtáborok, versenyek, a versenyek
utáni vívások is. A módszer nem ismeretlen, a kendo kialakulásának
történelmekor, régi szamurájok is alkalmazták a tanulásnak ezt a módját. Ezt
hívják Musha
Shugyo-nak. Az Edo korra (1603-1868) tehető a kialakulása, amikor a különböző
harcművészetet gyakorlók utazgattak körbe az országukban, azért, hogy
fejlesszék technikájukat, felkészültségüket.
Tehát látható, hogy fontosak az
edzőtáborok, az olyan edzőtáborok, ahol nem csak a saját klubunk tagjai vesznek
részt, hanem más klubok tagjai is. Még szerencsésebb esetben ezek nemzetközi
táborok.
Ezért csodálkozok azon, hogy sokan nem
élnek ezekkel, a lehetőségekkel! Sajnos Magyarországon is találkoztam pár olyan,
magát kendo tanárnak nevező kendóssal, aki nem örül neki ha a tanítványa mástól
is meghallgatnak tanítást, holott ő is épp így fejlesztette kendo tudását egész
életében. Sajnálom, hogy így kezdenek el gondolkozni néhányan. Nem őket, hanem
a “tanítványaikat” sajnálom, hiszen pont tőlük vonja meg a kendo megismerésének
lehetőségét. Jobb esetben néhány hónap vagy év után a tanítvány rájön erre a
hibára, rossz esetben abbahagyja a kendót. Nem azt szeretném ezzel sugallni, hogy
ne tanítsa a saját nézőpontjait, hanem csak azt, hagyja, hogy a tanítványai is
nyitott szemmel járhassanak a világban és tapasztalhassanak más stílust és másfajta
vívást is. Legkésőbb egy versenyen vagy kyu- danvizsgán lesz ilyen
tapasztalatuk és akkor már lehet késő lesz. Hiszen az önző öncélú tanításnak
nincs semmi értelme és nem is egyezik a budo filozófiájával és tradíciójával. Ez
egy profit oriental versenysport istálló hozzáállása, gyerünk menjünk és
győzzük le az ellenséges klubbot a saját titkos taktikánkkal….
Nem értem azt sem, hogy ha valaki elutazik
egy versenyre, miért megy haza akkor, amikor kiesik a versenyből! Miért nem
marad ott végignézni, megadni a tiszteletet a többieknek, akik még versenyben
vannak, és megadni a tiszteletet a győztesnek, és nem utolsó sorban tanulni!!!
a vívásokból, és a verseny utáni jigeikoból. Azt a napot úgyis arra szánta,
hogy kendózon, és akkor is hazament volna abban az időben, ha továbbjutott
volna, otthagyva a versenyt? Esetleg a döntője előtt elment volna, mert más
programja van? Kyu vagy Dan vizsgáról lelépne a vizsgagyakorlat bemutatása
előtt, mert sokan vannak és csak pár órával később, tud vizsgázni? Ugye nem.
Aki igazán tudja, hogy ezek a vívások elengedhetetlenek a fejlődése
szempontjából azok ott maradnak és vívnak, tanulnak, fejlődnek.
Másik módszer, amivel fejleszteni tudjuk
magunkat, az a szakirodalom olvasása. Igaz magyarul nem sok könyvet
találhatunk, de az angol vagy német nyelvű irodalom már jelentős. Szerencsére
folyamatosan növekszik az elérhető irodalom tára.
Megemlíteném még a videó nézést. Kétféle
videózást különböztessünk meg, az egyik, amikor mások videóját nézzük, a másik,
amikor a saját videónkat nézzük. Mások videójából megfigyelhetjük, az ippon
szerzésének időzítését, a találatok előkészítését, a jó vívók lábmunkáját,
esetleg a technikáik kivitelezését. A magunk videójának visszanézése azért
fontos, mert belülről szinte biztos, hogy másként érezzük mozgásunkat és ez
egyfajta visszacsatolást is jelenthet, felfedezhetjük hibáinkat, és jobban
megérthetjük azt, hogy miről beszélt a mester, akkor, amikor éppen tanácsot
adott. Ezért ez a módszer is a vizsgára készüléshez elengedhetetlen.
A fejlesztéshez tartozik még a tachiai,
azaz a bemutató vívás gyakorlása. Lehetőleg magas fokozatú mester előtt tegyük,
aki tanácsaival rögtön segítségünkre lehet. Magyarországon erre kíváló példa az
Ota Masataka mester által vezetett Shogai tábor, minden évben.
Végül, de nem utolsó sorban, ne felejtsük
el a saját dojonkban, edzeni, gyakorolni minél többet. Írhattam volna azt is,
hogy ez az első dolog, hiszen gyakorlás nélkül nem fog menni az előzö dolgok
egyike sem.
A kendónak van egy része, ami arról szól,
hogy vizsgákon bemutassuk tudásunkat, bizonyítva magunknak, hogy sikerült
eljutnunk a következő szintre. A kezdők a kyu vizsgákon, a haladók a dan
vizsgákon bizonyíthatnak.
A kyu és dan vizsgák mindenkinek izgalmat
jelentenek, fokozattól függetlenül. Mindegy, hogy a élet milyen területéről
beszélünk is, vizsgadrukk létezik. Igaz, ennek mértéke egyénenként változó és
az idő múlásával ennek hatásai kezelhetőbbé válnak, de ettől függetlenül
léteznek.
Sokszor hallom vizsgákon, hogy miért nem
sikerült, amikor én annyiszor eltaláltam a másikat, jobban támadtam, mégis
megbuktam…stb, kérdéseket, és keressük a válaszokat. Meg kell érteni, hogy a
vizsgán nem a mennyiség, hanem a minőség lényeges. A minőségre kell
törekednünk, hiszen a vizsgáztatók is a minőséget keresik a vívásunkban. Igaz,
véleményem szerint amúgy is, a napi gyakorlás során is a kendonk minőségének fejlesztése
a lényeg, vizsgától függetlenül. A dan fokozat egyfajta tapasztalat. Tudás és
tapasztalat. A dan fokozat a kendo kúlturában az oktatók fokozata. Minél jobban
érti a kendót, annál magasabb fokozatot birtokol, viszont ez feltételezi azt
is, hogy átadni is tudja a tudását, tud tanítani. Versenyen egy megközelítés
szerint a mennyiség a lényeges, több ippont kell szereznünk a győzelem
eléréséhez, de vizsgán az ippon minőségén van a hangsúly. Nézzük meg, hogy mit
is értünk a kendo minőségén?
A kendo szellemi részének gyakorlásának
hosszú tradíciója van a Japán Kultúrában. Ez azt jelenti, hogy a kendónak nem
csak a fizikai erő fejlesztése a célja, hanem egy másik oldala is előtérbe
kerül. Ez pedig a pszichikai fejlesztés. Ez az amiért a kendo egyfajta út, és
végig tud minket kísérni egész életünkben. A kendo értelmezése bonyolultabb,
mint egy leírt törvény. A kendót három részre bonthajuk:
- A test útja, ami megmutatja, hogy miként hordjuk kardunkat, miként használjuk a távolságokat…stb.
- A kard útja, ami megmutatja, hogy hogyan hajtsuk verge a különböző vágásokat, a megfelelő támadások kivitelezését…stb.
- A szellem útja, ami megmutatja az igazi szellemi ráhangolódást, a szellemi készenlétet.[1]
Ebből adódóan, eltérő lehet, hogy ki miért is kendózik. Igen, erre a
kérdésre rengeteg válasz lehetséges. Van aki a mozgás miatt, van aki szeret
versenyezni, van akit a japán kultúra vonz, és vannak akik ezeken átlépve a
kendo mind teljesebb elsajátítását tűzik ki céljuknak és a minőségüket
szeretnék fejleszteni. Természetesen, az előzleg leírtak is mérföldkövei
lehetnek ennek az útnak, de csak akkor ha a minőség fejlesztése is követi
például a fizikai aktiviást.
Leegyszerűsítve, a kendo egy modern sport, ahol bambusz karddal
szeretnénk egymást eltalálni. Elsőre, ez jön le egy hozzá nem értő személynek,
amikor meglátja a kendót. Azonban ha megvizsgáljuk, hogy hogyan is vívnak a
magas fokozatú kendósok, látszik, hogy megtöltik ezt a mozgást szellemi
tartalommal, az úgynevezett szamuráj szellemmel, és ebben a pillanatban értelmezhetővé
lesz a mozgásuk, vívásuk. A régi vívásokban a győzelem a túlélést, míg a
vereség a halált jelentette. Ha hibáztunk az életünkkel fizettünk érte, ezért
lényeges volt a helyes és biztonságos, életképes technikák elsajátítása. Ha a
mostani vívásunkban ezt szem előtt tartjuk, akkor egyből más minőségben fogunk
vívni. Minden egyes technika, vágás végrehajtásánál edzésünkön is, arra kell
gondolni, hogy ez az egy esély van az életünk megóvására, nincs második
lehetőség. A kendót úgy kell felfogni, hogy nem olyan dolog, amit már ismerünk,
de egy olyan dolog, amit élvezetes lesz elsajátítani. A magyar nyelvben ha
lemegyünk a dojoba, és ott kendózni kezdünk, akkor azt mondjuk, hogy edzünk.
Edzőterembe megyünk, edzeni. A japán nyelvben a fizikai aktivitásra két szót
használunk. Amikor sportként végzünk valamit, azt az edzés szóval mondjuk,
amikor viszont a Budo-t gyakoroljuk, akkor a gyakorlás (renshu) szót
használjuk. Nem tréningezünk, hanem gyakorlunk, tanulunk. Ez is a sport és a
budo különbségére utal. Ez jellemzi a vizsgát is, a vizsgára készülést, nem
sportként, hanem budoként nézzünk rá, hiszen sport szemszögből nincs értelme
olyannak, ahol nem a győzelem-vereség számít………
Kendósként kötelességemnek érzem, hogy
folyamatosan fejlesszem a tudásomat. Kötelesség, hiszen ezzel tiszteleghetek
Mestereim, Tanítványaim és a Társaim felé, akikkel együtt gyakorolunk nap mint
nap. Ezen elgondolás alapján nem tudok azonosulni azon kijelentésekkel, hogy
nehéz fejlesztenem a kendómat, mert én most tanítással foglalkozom…Ennél
könnyebb dolog nincs a világon…Tanítani csak akkor és úgy tudok, ha én is
fejlesztem magamat, a tudásom szintjét. Tanulhatok, fejlődhetek a tanításból.
Ez nem lehetőség, hanem kötelesség! Tudom ez nem egyszerű, nagyon fáradtságos,
de KÖTELEZŐ, kedves kendós társaim!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése