Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

November 3. Japán Bajnokság

Gondolatok cikkáznak bennem a mai Össz Japán Bajnokság kapcsán…. 1994 óta követem figyelemmel a Japán bajnokságokat. Az első években internet és megfelelő közvetítés hiányában a japán NHK Tv közvetítését szereztem meg mindig videókazettán, majd DVD-n. Később ebből elég nagy kollekcióm is lett. Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy a helyszínen is végignézhettem már japán bajnokságot, mégpedig a legendás Miyazaki Masahiro 1998-as győzelmét. Az eltelt évek alatt az internet korában persze lehetőség adódott régebbi bajnokságok megnézése is. Véleményem szerint, ez a kendós világban az egyik legnagyobb figyelemmel követett verseny. Szerintem mindenkinek, így nekem is voltak, vannak kedvenc versenyzőim, akik vívását szívesen néztem a versenyeken. Versenyzőként megpróbáltam utánozni őket, követni a kendójukat. Akik rám nagy hatással voltak, ők a következő kendósok: Harada Tecuo (1984-es bajnok), Ishida Toshiya (1992, 1995 bajnok) és Nishikawa Kiyonori (1987, 1989, 19

Élmények a 20. Budapest Keikoról

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 20. Budapest Keiko. A Budapest Keiko egy olyan esemény amire bárki eljöhet, részt vehet és kedvére vívhat, egy nagszerű kezdeményezés. A program nagyon egyszerű, bemelegítést követően felvesszük a sisakot és nagyjából egy óra szabad vívás áll mindenki rendelkezésére. Aki szeretne több klub magas danos mestereivel is vívhat vagy választhat valakit a résztvevők közül. Nincs megkötés, mindenki annyit vív amennyit szeretne.  Személy szerint azért szeretek erre az eseményre járni, mert itt magammal foglalkozhatok és javíthatom a hibáimat, fejleszthetem a gyenge pontjaimat és nem utolsó sorban jókat vívhatok. Szerintem elengedhetetlen gyakorlási, fejlesztési lehetőség a saját kendónk tekintetében vagy használhatjuk az eseményt vizsgánk felkészülésére is.  A mostani esemény nagyon speciális volt, mert egy sérüléssel bajlódtam az elmúlt időszakban, de most végre ezzel nem kellett foglalkoznom, élvezhettem a vívást. Igazán színes volt a p

Zadari kendózások 2.0

Idén júniusban újra eljutottam Zadarba az Iadera edzőtáborba. A tábornak megvan a maga hangulata a kemény edzésekkel, a tengerrel, a sok kendós ismerőssel. A táborba Magyarországról Bárány Tibor renshi 7.danos mestert, Sipos Aranka 6.danos mestert és engem hívtak. Az idei tábor vezetésére Alex Benett kyoshi 7.danos mestert kérték fel. Alex Japánban  a Kansai Egyetemen tanít, rengeteget dolgozik a kendóért, szerintem senkinek sem kell bemutatni. Alex japán egyeteme és a zadari egyetem között kiépült egy kapcsolat és ennek köszönhetően jött létre ez a látogatás. Ennek részeként az egyik nap Alex egy nagyon jó, mindenki számára érthető előadást tartott a kendo ipponról.  Alex Benett és Erdélyi Gábor A tábor több napon keresztül zajlott, napi két edzéssel. A tábor végén a jelentkezők 4.dan fokozatig vizsgán vehettek részt. A horvátok szándékosan nem szerveznek versenyt a tábor végére, ahogy ezt megszokhattuk több helyen is Európában, mert az edzésekre szeretnének koncentr

Universités d'été du Kendo 2017

Örömmel fogadtunk Sipos Arankával egy Franciaországból jött felkérést, ami arra szólt, hogy utazzunk el Bretagne-ba, Dinardba és vezessünk edzéseket az idei Universités d'été du Kendo 2017-es edzőtáborban. Az idei volt a 11. tábor.  Idén ez volt a második utazásom Franciaországba kendó miatt, az első, amikor az Open de France-on bíráskodtam, most pedig edzeni mentem. Franciaország nagyon erős kendóban és rengetegen kendóznak. A rengeteg alatt több ezer kendóst értek és több, mint 400 klubot. Az országban jelenleg az EKF adatbázisa alapján 1 fő 8. danos, 27 fő 7. danos és 62 fő 6. danos mesterük van. Hihetetlen ez a szám a magyarországi  kendósokhoz mérve. Így már szerintem érthető az a várakozás ami jellemzett. Ezen kívül nagyon büszke is vagyok, hogy azon kevés külföldi közé tartozunk, akiket edzések vezetésére hívtak országukba.  Bécsből indulva az út Párizsba vezetett, majd onnan autóval tovább Dinard nevű városba, Bretagne-ba. A tábor szervezője Jean-Pierre L

Kirikaeshi

A kirikaeshi a kendo egyik legfontosabb gyakorlata. Szinte az összes alapmozgást tartalmazza. Kiváló gyakorlat mind a kezdők, mind a haladók részére.  Rögtön az elején szeretnék tisztázni egy félreértést ezzel a gyakorlattal kapcsolatban. Ez nem a bemelegítésünket szolgálja, hanem az egyik alapgyakorlat a kendóban. Sok dojoban azt tapasztalom, hogy az edzés kezdetén bemelegítésnek használják. “Csinálj pár kirikaeshit bemelegtésnek…”. Ez teljesen helytelen. A gyakorlat pont azt  a célt veszíti így el, amit szolgálnia kellene. Fejleszteni az alapokat.  „Kirikaeshi juttoku”, ez azt jelenti: „kirikaeshi tíz előnyt hordoz”.  Már a régi időkben is egy meghatározott sorrendhez tartotta magát a gyakorló, mégpedig: nagyság, erősség, gyorsaság, hajlékonyság.  A „nagyság” jelenti a nagy technika kigyakorlását, mialatt a shinaival állandóan a fej felett kell dolgozni. „Erősségen” azt az erőt értjük, amellyel a kezek a shinait vágásnál átfogják, hogy aztán ismét rögtön lazítsanak. „Gyors

Shinai

Egy idős távol-keleti bölcstől kérdezték egyszer, hogy a bambusz valójában fű-e, vagy fa? Ő ezt felelte: "A bambusz olyan fű, ami fává is tud nőni.” A shinai a japán kard modellje, amit a kendo edzéseken és versenyeken használnak. A shinait általában bambuszból készítik vagy szintetikus anyagból, ami úgy viselkedik, mint a bambusz. A szerkezete, hossza, súlya és egyéb adatai és a tsuba helyzete is szabályozva van. A shinai négy részből áll össze és az egyik végén, belül egy kis fém darab (chigiri), kívül három bőr szerelék, a markolaton a tsukagawa, a másik végén, a kard hegyén a sakigawa, az első egyharmadnál a nakayui (vagy nakajime) tartja össze. A tsukagawát és a sakigawát a curuval, egy erős húrral kötik össze. Ez jelképezi a kard fokát. A shinai érvényes vágórésze a kard, él oldalának első egyharmad része. Ezt hívjuk datotsubunak. A tsukagawa hossza fontos dolog kardunkon. Igazából a vívóknak kialakul, hogy milyen hosszúságú az ideális hossz. Ez összefüggésben van a v