Szőke Sándor írása az előző cikkhez: “Pár napja a „kezembe akadt” egy írás a kendóról… Szűkebb értelemben a kendó lelkéről, a vívásról. Elolvastam egyszer, mert igyekszem mindent elolvasni, ami ehhez kapcsolódik és számomra érthető nyelven íródott. Elolvastam másodszor, mert elkezdtek sisteregni a gondolataim… Elolvastam harmadszor is, hogy lássam, vajon hová kerültek azon gondolataim, amelyek az előző két olvasásnál merültek fel bennem… Nem biztos, hogy ez a legjobban összeszedett gondolatsorom, nem biztos, hogy ez egy brilliáns írás, vagy értekezés. „Csak” a gondolataim, amelyeket az a blogbejegyzés lobbantott fel bennem. Leszögezem az elején, számomra a kendó semmiképp sem sport. Más. Életforma, életstílus, szemlélet, hozzáállás. Az írás azon részével, miszerint igyekezni kell vívni, megragadni a vívásra minden alkalmat, lehetőséget, nehéz lenne vitatkozni és nem is kell. Miképpen azzal sem, hogy lehetőség szerint el kell menni minél több helyre, hogy faraghassuk,