Tényleg élethosszig tart a kendózás?

Tényleg élethosszig tart a kendózás?

Erdélyi Gábor

2015. június 23.

Tényleg élethosszig tart a kendózás?

Nem is olyan régen megosztottam egy írást, ami a Shogai kendóról szól. Shogai kendo az élethosszig tartó kendo gyakorlását jelenti. Ha megnézzük a 8.danos Hanshi mesterek vívását, akkor ezt a fajta kendót láthatjuk. (hansi 8.dan a legmagasabb fokozat a mai kendóban) Véleményem szerint ide sorolhatjuk bárkinek a kendóját, aki tényleg korosodó fejjel is lemegy a dojoba és gyakorol, hogy fejlessze kendóját, a kendójának minőségét, fokozattól függetlenül. A lényeg azon van, hogy gyakoroljunk. 

Elgondolkoztam azon, hogy vajon Magyarországon a kendósok közül hányan vannak akik így tesznek? Miért is van az, hogy sokan eljutottak 3-4.danig és utána mégis abbahagyják a kendót? Ez csak hazai tendencia vagy európai, esetleg Japánban is ez a helyzet? 

1987 óta kendózom. Ezalatt az idő alatt nagyon sok kendóssal találkoztam, együtt edzettem. A japán nyelvben más szót használunk ha sportolunk valamit és mást ha budo-t gyakorolunk. Szerintem azokat hívhatjuk kendósnak, akik a shogai kendót gyakorolják. A többiek kendót edzenek. Véleményem szerint ez oltári nagy különbség. Ezzel nem bántani akarom azokat akik edzeni járnak a dojoba és sportként tekintenek a kendóra. Ők is lényegesek a kendó társadalomban, de soha nem lesznek igazi kendo mesterek. Nem lesznek 7-8.danosak, hiszen ahhoz már érteni kell az élethosszig tartó kendó jelentőségét. Nincs azzal baj, ha valaki az elején sportként edz, versenyekre készül, győzelmeket szerez, hiszen ez is a kendónk fejlesztésének része, mondhatni egyik állomása. Azonban ne higyjük, hogy ez a kendó, és ezért gyakorolunk. Híres mesterek azt mondják, hogy a kendó a verenyzés után kezdődik. Aki fiatal (mondjuk magamat sem érzem öregnek…) és kendót sportol, az nem biztos, hogy érti ezt. Igaz, ha találkozik olyannal aki már abbahagyta a versenyzést és komolyan vívni szeretnének a dojoban egymással, akkor érteni fogja. Azt tapasztalja, hogy nála idősebb kendóssal nem tud mit kezdeni jigeikoban, hiszen minőségileg jobban vív. Számos japán bajnok tapasztalja győzelme megszerzését követően, hogy lemegy egy kis vidéki klubba edzeni és ott számos idősebb mester van, akik jobban kendóznak nála. Ezért van az, hogy idősebb mesterekkel nehéz vívni. 

Ezzel szerintem mindannyian szembesülünk kendós pályafutásunk során. Azok a mesterek akikkel találkozunk is ezt tanítják nekünk, hogy életünk végéig kell gyakorolni. Sokan ilyenkor rögtön válaszolják, hogy “hai” vagyis japánról lefordítva igen. Akkor miért is nem tesszük, miért nem teszik?

Nem teszik, mert aki végig csak sportként gyakorol és a versenyek a fő cél az életében, és nem érik meg rá soha, hogy változtasson ezen, nem jut el hozzá a mesterek tanítása az egy idő után, amikor “kiöregszik” a sportból abbahagyja, hiszen már nem jönnek úgy a versenyeken a győzelmek. Ők igazán soha nem is értették mi az, hogy egy életen át gyakorolni. A nyugati gondolkodásmódba belefér ez a mentalitás, de akkor az a kérdésem, hogy miért egy keleti dologgal kezdett? Mert ütni lehetett a másikat? Sorolhatnánk Európában azokat a volt válogatott versenyzőket, akik már nem gyakorolnak, a maguk idejében tehetségesnek hívták őket, de elszállt, puff, kidurrantak mint egy lufi. 

Sokan arra hivatkoznak, hogy a család és a gyerekek miatt nem járok gyakorolni…. Megértem. Meg, mint annyi minden mást is. De nincs kőbe vésve, hogy naponta, hetente havonta mennyi időt is kell gyakorolni. Szerintem mindenki annyit menjen a dojoba, amennyit az ideje enged. Ha csak hetente 1-1 órám van, akkor annyit menjek, ha csak kéthetente egy edzésre tudok eljutni, akkor annyit. A lényeg azon van, hogy gyakoroljunk. És még ott van mindig az a lehetőség is, hogy a családot is rászoktatjuk a dojora. 

A másik kedvencem, a bocsi de sokat dolgozom. Mindenki minden nap 24 órát dolgozik? természetes, hogy vannak időszakok, amikor az embernek sokat kell dolgozni, de nem hiszem, hogy valaki 18 éves korától élete végéig csak dolgozik. Biztos nem tud hetente vagy kéthetente 1-2 órát gyakorlásra szánni? Természetes, ha kevesebbet gyakorolok, akkor nem lesz annyira látványos a fejlődés sem. Igazából itt az a kérdés, hogy mihez képest? A másikhoz aki naponta gyakorol? Ne őhozzá hasonlítsuk magunkat, hanem saját magunkhoz. Fejlődtünk a tavalyi énünkhöz? Jobbak vagyunk, mint pár hónapja? Javultam a múltkori önmagamhoz képest? Ha igen, akkor már jó. Ha nem, akkor próbáljuk meg, hogy a jövő héten már jobbak legyünk valamiben. 

Tanulnom kell, a következő válasz. Igen? A diákévek alatt tud az ember a legtöbbet gyakorolni. Úgy érzem ilyenkor van az embernek a legtöbb ideje mindenre. Két diplomát szereztem, szakmákat tanultam, mégis tudtam gyakorolni mellette. Szerintem ez is megoldható. Rajtam kívül számos ilyen példa is van. 

Akkor azt is mondhatjuk, hogy mindenre van magyarázat. Mindenki döntse el, hogy miért nem gyakorol! Ha szeretne változtasson rajta! A dojo várni fogja. Szeren-csére több olyan példát is tudnék sorolni, akik némi szünet után újra elkezdtek gyakorlni. Azt mondhatjuk, hogy a dolog, mint sok más is, fejben dől el. Van-e a gyakorlónak kitartása ehhez a hosszú, néha nagyon is monoton és nem egészen érdekfeszítő úthoz vagy nincs. Tegyünk róla, hogy legyen. Nem egyszerű, a magam gyakorlásán látva, hiszen nekem is voltak, vannak mélypontjaim, amikor nem igazán van kedvem, vagy nem tudok a munkám miatt edzésre menni, de igyekszem változtatni, hogy többet jelenjek meg a dojoban. De akármennyire is elfoglalt vagyok, dolgozom sokat, a kardomat mindennap a kezembe fogom és legalább párat vágok vele, hogy érezzem az érzést, aminek vívás közben ott kell lennie, és ami végig kísér az úton, a shogai kendo útján.