Rövid beszámoló, észrevétel, statisztikák a válogatottról…
Nemrég ért véget az idei Európa bajnokság. Ez volt a 28. EB és a negyedik amit Magyarországon szerveztek. Személy szerint 1995-ben voltam először kontinensviadalon, és azóta talán személyesen csak 1-2 versenyt hagytam ki, a többin versenyzőként, edzőként vagy nézőként részt vettem.
Mindegyik EB különleges a maga szempontjából, így volt ez a mostani budapesti verseny is. Érdekes volt, számomra legalább is több szempontból. Ha röviden szeretném jellemezni a versenyt, akkor azt mondhatom, hogy voltak a franciák és voltak a többi országok. Ha az eredményeket nézzük, akkor a junior csapat kivételével ez szembetűnő, igaz ott ezüstérmesek lettek. Sajnos a mostani EB-n nem volt senki, aki megszorongtatta volna őket. Az év elején volt szerencsém Párizsban élőben látni a gyakorlásukat és a mérkőzéseiket a Kokushikanos diákokkal. Akkor többen kételkedve fogadták, azt amit meséltem, hogy simán verték a Kokushikan csapatot, majdnem minden vívójuk 2 nullával egy 7 fős csapatverseny során. Akkor már látszott, hogy jó formában vannak. Igaz több összetevője is van a dolognak, de tény, hogy az idén nagyon jól felkészített csapattal jöttek. A junioroknál Moutarde már kétszeres bajnoknak hívhatja magát, hiszen tavaly is ő nyert. Nem néztem meg a kimutatást, de szerintem ő az egyetlen, aki kétszer tudott junior bajnokságot nyerni. A női egyéniben is nagyon magas szintű vívásokat láthattunk. A döntőben mindkét versenyző megérdemelten került. A görög lány már évek óta ott van az európai versenyek döntőiben. Stolarz pedig igazi klasszisként vívott. A férfi egyéniben a cseh fiú meglepett. Tudtam, hogy erős kendója van, hiszen már több nemzetközi versenyen bizonyított, de a döntőbe nem vártam, ennek ellenére az egész nap mutatott vívásai alapján ott volt a helye. Ito végig bajnokhoz illő vívást mutatott. Amiben nagyszerű volt az, hogy végig nyomás alatt tartotta ellenfelét és szinte sosem engedte a másikat irányítani. Mindig kereste az ellenfele gyenge pontját és nagyon hamar meg is találta. Tökéletes versenyzés volt. Gratuláció illeti a tavalyi bajnokot is, hiszen idén is a legjobb négyben végzett. Csapatversenyben az olaszok második helye meglepett. Nekem nagyon nem tetszik az a stílus ahogyan ők vívnak. Nagy pozitívumként említeném a lengyeleket. Az egész lengyel csapat példa lehet mindenkinek. Rengeteg munkát tesznek bele, nem sajnálják az energiát. Egész évben utaznak versenyről versenyre és hát ez a hozzáállás meghozza a gyümölcsét. Valjuk be technikailag nincsenek a magyar csapat szintjén, de akaratban, energiában előttünk vannak.
Összességében nagyon jó vívásokat láthattunk, a színvonal egészen magasan volt. Nagyszerű verseny volt az idei budapesti EB.
A magyarok szereplésével vegyes érzelmekkel vagyok. A juniorok remélem tanultak a vívásaikból, látják, hogy milyenek a többi versenyzők és visszanézik vívásaikat, így a jövőben tudnak majd fejlődni. A női csapatnak csak gratulálni tudok az elért helyezésért. Nem is a helyezés, hanem az a szívvel történő vívások amiket bemutattak igenis példaértékű nem csak számomra. Végre CSAPATként működtek. Gratulálok nekik. Megérdemelték az érmet!
A férfi csapattól többet vártam. Azonban kiemelném a Tóth Balázs és a Szegőfi Ákos vívásait, tőlük igazi magas szintű vívásokat láthattunk. Rajtuk látszik az edzésmunka, a beletett energia. Szerintem nekik még lesz lehetőségük nagyszerű eredményeket elérni. Hajrá Fiúk!
Azonban van valami amiről úgy érzem kell írnom. Részben azért mert nézőként feltűnt nekem, részben azért mert a nézőtéren többeknek is feltűnt és kérdezték tőlem is a mikéntjét. Sajnos nem tudtam rá a választ.
A kendo vélményem szerint budo. Nem sport. Igaz, rendeznek benne versenyeket, de nem ez a fő célja. Természetesen fontos győzni a versenyen, és a vesenyzést fell kell használnunk a kendónk fejlesztéséhez. És most jön a “DE”. A verseny, főleg ha ilyen nemzetközi verseny egyfajta rangot megérdemel. (ugyanakkor egy kis klub által rendezett versenyt is szerintem ugyanúgy meg kell tisztelni…) A mesterek folyamatosan beszélnek a kendóban a Chakuso-ról. Szerintem már sok fórumon rongyosra beszéltük magunkat, de úgy látszik még mindig fontos, hogy szó essék róla. Ugyanis a magyar csapatnak, tisztelet annak a pár kivételnek, ebben a szempontból van mit tanulnia, sajnos. Kopott, szakadt felszerelésben menni egy EB-re… Igazából saját magukkal szemben is igényesebbnek kellene lenni és természetesen megtisztelni vele a többieket. Versenyzőket, mestereket, edzőket, nézőket, mindenkit. Hölgyeim elsősorban, ne menjünk ilyen helyekre rojtos, ilyen mértékben kopott ruházatban. Manapság már elég olcsón is be lehet szerezni rendes felszerelést, és be is lehet festetni, ha jól tudom vannak cégek akik ezzel foglalkoznak. (Mikiék például) Ha sehogy sem engedhetjük meg magunknak, akkor tessék kölcsönkérni vagy beszélni a klubvezetővel esetleg a Szövetséggel, biztosan segítenek benne. Könyörgök, a kote tenyerét is tessék a verseny előtt megjavíttatni, ha már elszakadt….. a men himót meg meg lehet mérni…40 cm….
Chakuso alatt, a ruházatot értjük, a helyesen felvett ruházatot. Ez nem azt jelenti, hogy kötelező drága hakamát és keikogi-t felvennünk, viszont azt jelenti, hogy rendes, tiszta és mindenképp épp, ne szakadt, kopott ruházatot hordjunk. Lényeges, hogy a ruházatunkat megfelelően viseljük.
A kendogi hátsó gallérja megfelelően álljon a helyén a nyakunknál, ne legyen hátrafelé lecsúszva. A kendogi folytatólagosan legyen a hakama alatt betűrve. Öltözéskor igazítsuk ki, hogy hátulról nézve, ne legyen gyűrődés a kendogi-n. Elölről nézve a himók vízszintesen álljanak és ne legyen nyitva a kendogi-nk, mert nem kelt jó benyomást. Elképzelhető, hogy a boltban vásárolt szabványméretek nem passzolnak testünkhöz, ebben az esetben hozzánk kell alalkítani. A kendogi ujja, a kotéig érjen!!!!!, takarja a könyökünket. A hakamának is jó méretűnek kel lennie. Hátul kicsit magasabban legyen, mint ameddig elől ér le. Ez nem csak azért van, hogy az ellenfél ne láthassa a lábunkat, hanem azért is, hogy a kendónk stabilabbnak tűnjön. Azonban ha a hakama túl hosszú, könnyen ráléphetünk, ezt kerülni illene. Ezért új hakama vásárlásakor ellenőrizzük a tükör előtt!
Nem szerencsés ha más színű hakamát és kendogi-t hordunk. Nem kell újat felveni, de ne legyen az egyik kopottabb, mint a másik. Lehetőleg kerüljük a színbeli eltérést is. A páncélunknak nem kell újnak lennie, de azért ne is az agyon foltozott páncélunkba versenyezzünk.
A ment himóval rögzítjük. A himo (kötél) hossza megkötött állapotban a csomótól számítva ne legyen hosszabb, mint 40 cm. Sokan nem foglalkoznak ezzel, de rendkívül rossz benyomást kelt. A csomó vízszintes legyen, és ne legyen nagyon alacsonyra kötve. A himónak nem szabad megtekerednie és kereszteznie egymást oldalt a sisakon. A menhimo elöl a sisakon a negyedik rácson csatlakozzon a sisakhoz. A himó végét, megfelelően kössük el, ne használjunk eltérő, színes cérnákat erre a célra, ez nem vet jó benyomást ránk, giccsesnek tünik. Úgy kössük meg a sisakunkat, hogy a vívás közben ne bomlódjon szét a kötés. A tenugui-t úgy kell felvenni a sisak alá, hogy az ne lebegjen ki a men-ből. A men oldalsó részének, ami a vállunkat takarja, ne legyen a széle meggyűrődve, egyformán legyen mind a bal, mind a job oldalon, követve vállunkat, ne hajoljon vissza.
A kote tenyérbőrének mindenképp éppnek kell lennie. Ne legyen szakadt a kesztyűnk. A himónak itt is megfelelő hosszúnak kell lennie és nem szabad szétbomlódnia, lógnia.
A do himóinak megfelelően kell állnia. Elöl úgy kössük meg, hogy megkötés után ne lógjon össze vissza a páncél előtt. A hátsó himók masnijának vízszintesen kell állnia, és ne legyen túl nagy a masni. A do még véletlenül se legyen törött.
A tare himóknak nem szabadnak szakadtnak, megtekeredettnek lennie. A tare ne legyen kikopott, szakadt.
Remélem, akiknek szól tanulnak belőle és megjelenésükben is kendóssá válnak.
És akkor a statisztikák:
Az elmúlt időszakban beszélgettem több kendóssal a válogatott versenyzőkről. Régiekről, újakról egyaránt. Arra voltunk kiváncsiak, hogy a válogatott versenyzők, ha befejezik “aktív” versenyzői időszakukat, maradnak-e a “shogai” úton, vagy abbahagyják a kendót. Elég érdekes volt az eredmény.
Vannak, akik továbbra is aktívan kendóznak, klubot vezetnek, kendót oktatnak, többen már magasabb dan fokozattal rendelkeznek. Haladnak tovább a kendó útján.
Vannak, akiknek csak a versenyzés ad valamit, pillanatnyi hírnevet, reflektort és amikor ennek vége, akkor nem tudnak magukkal mit kezdeni és abbahagyják a kendót. Ők a sportolók, akik nem a budo útján haladnak.
Vannak olyanok is, akik már nem tudnak úgy vívni, mint 18 éves korukban, és ezt nehezen élik meg, le-lejárnak edzeni néha, de szenvednek, az helyett, hogy változtatnának kendójukon az életkorúknak, testüknek megfelelően és élveznék továbbra is a kendót.
Ezeken a beszélgetésken felbuzdulva végeztem egy kis kutatást.
Magyar Kendo Válogatott először 1989-ben szerepelt EB-n. Utána minden évben részt vettünk Világ- vagy Európa-bajnokságon, férfi, női és junior kategóriákban. Eddig összesen 84 fő volt válogatott tag a Magyar Kendo Szövetségben. 54 Férfi és 30 női versenyző. Válogatott tagokon, azt értem, aki indult az EB-n vagy VB-n. Nem vettem ide a válogatott keret tagjait.
Megnéztem, hogy ők még aktívak-e vagy már nem és a 2017-es adatokat is felhasználva jelen állapotban 50-50%, azaz minden második válogatott kendós abbahagyja a kendót a vesrenyzői éveit követve.
A válogatott csapatban megnéztem a nemek arányát is. Igaz, itt meg kell említeni, hogy a női versenyeken jóval később kezdett el a Magyar Szövetség versenyzőket indítani, viszont némiképp javít az átlagon az, hogy juniorban elég sok nő is indult az évek során.
Vizsgáltam azt is, hogy milyen volt az arány azoknál, akik csak felnőtt kategóriában indultak, és azokat akik már juniorban bekerültek a csapatba és felnőttként is folytatták válogatott szinten a versenyzést. 15%, azoknak az aránya, akik junior korban kerültek a csapathoz és utána is versenyeztek vagy a női vagy a férfi csapatban. Visztont akik csak junior kategóriában indultak a nemzeti csapatban, azok közel fel már nem kendózik.
Az jutott eszembe ezeket az adatokat nézve, hogy miként lehetne javítani ezeken a statisztikákon. Emberek, akik éveken keresztül keményen edzenek, energiát, időt, pénzt tesznek bele és utána simán abbahagyják. Miként lehetne megértetni velük azt, hogy a kendo nem ér véget a versenyzéssel, hanem épp ott kezdődik. A kendó egy élet hosszig tartó út, amit végig kell gyakorolni. Szükség lenne arra, hogy ezeknek az embereknek a tapasztalata, rutinja itt legyen velünk a mindennapokban. Az is mindig bevillan, hogy akkor ők mit tanultak a mesterüktől? Miért nem voltak képesek megtanítani velük, hogy folyamatosan gyakorljanak tovább? Ez egy örök kérdés. Biztosan lesznek, akik mindenféle indokokkal próbálják magyarázni a dolgokat, higgyétek el őket is megértem, de azért a jövőben, próbáljuk meg, hogy ez az arány javuljon és többen megértsék, hogy a kendo egy élet hosszon keresztül tart.
Erdélyi Gábor
renshi 7.dan
Erdélyi Gábor
renshi 7.dan
Nagyon tetszik az írás, sok ilyen kellene. Én a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub által megosztva a facebookon találtam erre az írásra. Nagyon tetszett, és sajnos van amiben magamra ismertem és változtatnom kell rajta hogy ismét visszatérjek kendozni, noha én csak egy kezdő Kendoka voltam. Lehet hogy kluboknak és a válogatottnak nagyobb hangsúlyt kell fektetni az alapokra öltöztetés, ruhaviselet edzések, és versenyek alatt. Magam is megdöbbentem, hogy hány küzdelmet kellett megszakítani a nem megfelelő viselet , és a nem megfelelő Shinai miatt amit cserélni kellett a verseny elején. (nem a vívás alatt megsérült shinairól van szó). Nem volt szerencsém Japán versenyeken részt venni, de a YouTube-on naponta nézve, e tekintetben hatalmas a szakadék. Szerintem az kell legyen a mérce. Ennek ellenére örülők hogy hétvégén ott lehettem és szurkolhattam ! :) örülők ennek az írásnak, érdekesnek, és jó felvetéseknek tartom. Szükségesek, és fontosak is az ilyen jellegű cikkek! :)
VálaszTörlésCzipCzer Gergely