Gondolatok cikkáznak bennem a mai Össz Japán Bajnokság kapcsán….
1994 óta követem figyelemmel a Japán bajnokságokat. Az első években internet és megfelelő közvetítés hiányában a japán NHK Tv közvetítését szereztem meg mindig videókazettán, majd DVD-n. Később ebből elég nagy kollekcióm is lett. Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy a helyszínen is végignézhettem már japán bajnokságot, mégpedig a legendás Miyazaki Masahiro 1998-as győzelmét. Az eltelt évek alatt az internet korában persze lehetőség adódott régebbi bajnokságok megnézése is. Véleményem szerint, ez a kendós világban az egyik legnagyobb figyelemmel követett verseny. Szerintem mindenkinek, így nekem is voltak, vannak kedvenc versenyzőim, akik vívását szívesen néztem a versenyeken. Versenyzőként megpróbáltam utánozni őket, követni a kendójukat.
Akik rám nagy hatással voltak, ők a következő kendósok: Harada Tecuo (1984-es bajnok), Ishida Toshiya (1992, 1995 bajnok) és Nishikawa Kiyonori (1987, 1989, 1994 bajnok) és Chikamoto Takumi (2003 bajnok). Szerintem mindegyikükben az a közös, hogy ortodox kendót gyakorolnak, és így vívnak. Szerencsés vagyok, hiszen Harada és Ishida mesterrel személyesen is többször volt lehetőségem vívni.
A japán bajnokság egy olyan verseny, amiről még napokkal, hetekkel az esemény után is beszélnek az emberek. Megvitatják a vívásokat, ipponokat. Manapság ez még egyszerűbb, mert a neten bármikor visszanézhetőek, akár lassítva is a mérkőzések. A közeli kendós barátaimmal én is így szoktam tenni, megbeszéljük a történteket. Szoktam beszélgetni a japán bajnokságról régebben Makita Minoru mesteremmel és Ota mesterrel is. Nagyon érdekesek és nekem építőek voltak ezek a beszélgetések.
Azok a versenyzők, akik képviselhetik megyéjüket a Japán bajnokságon, mindenképpen az ország legjobb vívói. Hihetetlen technikai, versenyzői tudással, és rengeteg edzésmunkával a hátuk mögött. Minden tisztelet az övék.
Viszont amiről írni szeretnék az a hangulata a versenyeknek, amit érzek amikor nézem a Japán bajnokságot.
A kendo versenyek célja, mint bármilyen versenyek esetén is a győzelem megszerzése. Jelen esetben a győzelemhez ipponra, érvényes találatra van szükségünk. A mesterek mindig arról beszélnek, hogy hogyan kell igazi ippont elérni. Mi szükséges hozzá, és miként érhetjük ezt el. A kendo a szamuráj vívásból alakult ki, és a szamurájok lelkülete van benne. “Levágni” az ellenfelet, tisztán, tökéletes ipponnal. A kendo, mint budo, nem csak egy sport, hogy az legyen a célunk, hogy épphogy eltaláljuk ellenfelünket és már nyerünk is, hanem elöbb legyőzzük és a végén, mint egy “kegyelemdöfés” megadjuk a találatot (seme-vágás-zanshin). Ideális eset ez lenne. Támadáskor nem számít, hogy megsérülünk, maximális energiával a vágásunkra koncentrálva támadjunk. Igen, ebben benne van az is, hogy rajtunk is találatot érnek el, vagy valamit reagál az ellenfelünk, ez igaz. De ha hezitáunk és túl sokat, esetleg csakis a hárításra koncentrálunk, akkor abból nem lesz igazi vívás. Szerintem ebben egyetérthetünk.
Ha megnézünk régebbi bajnokságokat, akkor így vívtak a versenyzők, vagy legalább is kevesebben foglalkoztak a hárításokkal, védekezésekkel, a fő hangsúly az ippon szerzésén volt. A mostani, és ez alatt az utóbbi tizenegypár évet értem, a versenyzők elkezdtek nagyobb hangsúlyt fektetni a védekezésre, hárításokra, a “nekapjunkippontnehogyveszítsünk” érzésre. A mai versenyen is több olyan mérkőzést láthattunk, ahol ugrabugrálás volt és csapkodás. Tényleg ez a kendo versenyzés jövője?
Régebben voltak egyéniségek a bajnokságban, Miyazaki testvérek, Eiga testvérek, Ishida, a fiatal Harada, Terachiék, Teramoto. Nekik saját, jellegzetes kendójuk volt. Mindenki aki látta őket, a mozgásukról megmondta melyik versenyző vív éppen. Manapság, sok kis másolat van, akik ne értsen félre senki, nagyon erősek, gyorsak, de semmi egyedi nincs bennük, tisztelet a kivételnek. Nekem hiányoznak az Ishida és Miyazaki félék, az egyéniségek. Nekik is fontos volt a győzelem megszerzése, de nem a hárításra, védekezésre fektették a hangsúlyt. Több mérkőzés úgy kezdődött, hogy felkapott karddal középre futottak. Ilyenkor mindig a belső hang azt kérdezte tőlem, mi ez? Miért? Mikor kezdenek el vívni? Sajnos ezt látva a fiatalok is ezt utánozzák. Több dolog ami eszembe jut ilyenkor. Vagy fél a versenyző, esetleg nagyon tart az ellenféltől vagy attól, hogy kikap, talán nincs olyan technikai szinten, mint az ellenfele és ezt tudja is magáról, esetleg nagy nyomás alatt van. Ha igazi erős vívókat megnézünk vagy emlékszünk rájuk, akkor tudjuk, hogy ők szép, erős, ortodox kendóval is tudtak győzni. Emlékszünk Eiga vívásaira a japán bajnokságról vagy a Vb-ről? Aki látta az Eiga filmet, az tudhatja, hogy szinte teljesen egyenes testtartással, kiváló, gyors lábmunkával mire volt képes. Ő is győzni tudott, bajnok lett. Nem kellett csapkodnia, ugrálnia jobbra-balra…
Ha még ezt az elméletet tovább visszük, akkor az is elmondható, hogy azokból a híres versenyzőkből lett vagy lesz csak 8.danos mester, akik ezt így csinálják. A védekezésre beálló, hadonászós versenyzők eltűnnek egy idő után. Itt jegyezném meg: szerintem szerencsére.
Ha beszélgetünk 8.danos mesterekkel, akkor ők is azon a véleményen vannak, hogy ennek változnia kell, hiszen csak akkor lesz fejlődés. Szerencsére a mai versenyen is láthattunk nagyon szép ipponokat, amiket a seme-vágás-zanshin hármas jellemzett. Örülnék neki, mint kendót nagyon szerető ember, hogy a jövőben több legyen az ilyen ippon. Nagyon boldoggá tenne, ha a magyar kendósok ezek közül a kíváló kendósok közül választanának példaképet és nem gyűrűzne be tovább a magyar bajnokságra is ez az “ugribugrihárítósdijajnekapjakippont” szemlélet.
Remélem nemsokára újra jönnek igazi egyéniségek, akik évtizedekre újra példák lehetnek.
Akinek nem volt eddig lehetősége, annak mindenképp ajánlom, hogy ha teheti legalább egyszer a helyszínen nézze végig ezt a versenyt!
Erdélyi Gábor
renshi 7.dan
Megjegyzések
Megjegyzés küldése